A 2020-as HaHaHa futóversenyt sajnos nem rendezzük meg. :(                                             Az eddig befizetett nevezési díjak 2020. március 25-től kezdődően visszautalásra kerülnek. Köszönjük megértéseteket és türelmeteket.         Találkozunk 2021-ben!

Bemutatkozás:

2015 nyarán jött az öltetünk, hogy Szigethalom közvetlen szomszédságában lévő csodás tököli parkerdőben kellene egy manapság oly népszerű akadályversenyt szerveznünk, ahol olyanok is kipróbálhatják magukat, akik csak hobbi szinten futnak. Fő irányelvünk már kezdetektől fogva a vicces, szórakoztató akadálypálya megépítése, a családias hangulat és a nem túl borsos nevezési díj kialakítása volt.

Sokat gondolkodtunk a verseny névválasztásán, a Könyörtelen csörte és az Ádáz vágta után jött a HAjmeresztő HAlmi HAjsza - röviden HA-HA-HA -, mivel ez tükrözi legjobban a viccesen és kreatívan létrehozott akadályokat (2018-tól versenyünk nevét HAjmeresztő HAlmi HAjrára változtattuk). Természetesen a sárban kúszás-csúszás sosem maradhat el, de évről évre próbálunk újabb akadályokat is kitalálni.

2016 júliusában rendeztük meg az első versenyt, csak felnőttek részére, majd a résztvevők kérésére 2017-ben már gyerekfutamokat is indítottunk.

Idén a legnagyobb változás a versenyközpont helyszíne, mely az erdő szélén, a Szigethalmi Családi Vadaspark és az Emese Park Középkori múzeumfalu között elhelyezkedő Ifjúsági Élmény Tábor lesz. Természetesen az útvonalon és az akadályoknál is lesznek meglepetések.

Ez a verseny nem olyan nehéz, mint pl. egy Spartan futam, nincsenek helyettesítő feladatok, mert mindent meg tudsz csinálni, de ha nyerni akarsz, futnod kell, mint a nyúl!

Ha szeretnél egy jó kis sáros, szórakoztató buli futást, akkor itt a helyed a HA-HA-HÁn!

ELÉRHETŐSÉGEK

Bognár Györgyi főszervező

tel: (24) 889 229

(70) 379 6356

e-mail: info@vszk.eu

Bán Zsanett

tel: (24) 889 229

(70) 379 6356

e-mail: titkarsag@vszk.eu

© 2020 H-2315 SZIGETHALOM, SPORT UTCA 4.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el